Clear your mind
Nem estél a fejed lágyára? Eldobod az agyad az újdonságoktól? Szereted csiszolni az elmédet? Akkor jó helyen jársz! Tartsuk tisztán a gondolatainkat és mossuk át agyunkat a tudással – a Human Telex Brainwash képzési programjával.
![](https://brainwash.humantelex.hu/wp-content/uploads/2021/10/fokep_tatlin.jpg)
Jelentkezzetek még ma az okosításra!
Mindjárt felforr az agyvizem, olyan jó kis témákkal készülünk.
Most megtudhatjátok, hogyan vehettek részt a Brainwash-ban.
Régóta terveztük, hogy rendszeres képzési programot indítunk a Human Telex berkein belül. Sokat agyaltunk rajta, hogy miként is lehetne a legjobban továbbadni, megosztani azt a rengeteg tudást, tapasztalatot és hasznos kapcsolatot, ami felhalmozódott az ügynökségnél. Végül irtó boldogan indítottuk el a Brainwash-t, amivel úgy általában minden második csütörtök reggel, 9:00-10:30 óráig kalkulálhattok. Szóval ezt a sávot innentől mindenképpen érdemes szabadon hagyni!
És hogy milyen képzésekre számíthattok? A lehető legváltozatosabbakra! A szakmai előadások és készségfejlesztő tréningek mellett lazább témák is felbukkannak, amelyek így együttesen szélesítik a tudásunkat és a látókörünket.
A következő hónapok alkalmait és tematikájukat ebben a naptárban tudjátok elérni, már csak annyi a dolgotok, hogy az e-mailben megkapott jelentkezési űrlapokra minél több „ott leszek” pipa kerüljön.
![](https://brainwash.humantelex.hu/wp-content/uploads/2021/10/HTX20009_BrainWash_Web_01-03.png)
Legyél te is Leonardo!
Vagy szeretnél inkább olyan okos lenni, mint Einstein? Esetleg azt hallanád szívesen, hogy tehetséges vagy, mint Mozart? Könnyen megtörténhet, Agyalap ugyanis bőkézzel méri a dicséretet, ráadásul nincs is olyan rejtett lángelme, akit alaposan ne ismerne. A prof amúgy mindig résen van, figyeli, pontozza és jutalmazza is a Brainwash résztvevőket, akiknek először 10 kreditet kell összegyűjteniük ahhoz, hogy kisokosból talentummá váljanak. A jutalom pedig nem marad el!
További részletek a pontozásról >>
![](https://brainwash.humantelex.hu/wp-content/uploads/2021/10/web_tatlin2.jpg)
Taníts mester!
Tele van a búrád tudással? Akkor itt az idő, hogy lecsapold és beszállj a buliba, azaz a Brainwash-ba előadóként. Vagy ismered azt, aki nagyon penge valamiben? Csatlakozz hozzánk szervezőként és nyomjuk az agyelszívást mesterfokon. A képzések, előadások bármiről szólhatnak, ami kicsit is kapcsolódik hozzánk, a reklám és rendezvényes világhoz, az ügynökségi léthez. Ötleteiddel keresd a részlegvezetőd, vagy Ritát és Szilvit. Ja, és a befektetett energiáért plusz pont jár!
![](https://next.humantelex.hu/wp-content/uploads/2019/04/human-telex-logo-horizont-footer-1.png)
©2021 All rights reserved
Photo credit: Freepik (www.freepik.com), Human Telex
![](https://next.humantelex.hu/wp-content/uploads/2019/04/human-telex-logo-horizont-footer-1.png)
©2021 All rights reserved
Photo credit: Freepik (www.freepik.com), Human Telex